2014. augusztus 31., vasárnap

Lezajlott az I. Nyílt Veszprémi Kubb Kupa

2014.08.24-én újabb történelmi napnak lehettek tanúi mindazok akik kilátogattak a veszprémi Betekints völgybe, hiszen itt került megrendezésre az I. Nyílt Veszprémi Kubb Kupa! Az előzetes jelentkezések alapján 23 csapat kezdte meg a versenyzést a felállított pályákon és rendkívül fordulatos mérkőzéseken dőltek el a helyezések és szerezte meg a kupát a győztes csapat!
          De azért nem volt ez egy sima menet, hiszen az idei nyár is gazdag voltmeglepetésekben az időjárást illetően és nem volt ez most sem másként. Szombaton este elkezdett esni, majd szakadni az eső és bizony felmerült a kérdés egyáltalán alkalmas lesz-e a terület a verseny lebonyolítására. De nem adtuk fel a reményt és bár vasárnap hajnalban még esett, de reggelre már kéklett az ég és ugyan több helyen kacsák úszkálhattak volna a parkban, de sikerült felállítani 12 pályát.
          Külön köszönet a Kolostorok és Kertek Kft támogatásának, akik a versenyre a legjobb magasságúra vágták a füvet és Marcsi a büfében arról is gondoskodott, hogy senki ne maradjon éhes vagy szomjas :)

         Reggel korán már pálya kijelölő csapatunk vidám nevetése töltötte be a völgyet és kívánt mosolygós jó reggelt a környéken lakóknak! Majd elkezdtek érkezni a csapatok, gyors sorsolás után jöhetett a hivatalos megnyitó ahol örömmel köszönthettünk csapatokat a helyieknek számítók mellett Mohácsról, Budapestről, sőt külhonból is, akik annyira népszerűek lettek, hogy a megyei lap is közölt fotót az olasz falusi csapatról ...
        Aztán már csak a hangos csatakiáltásokat, kubb csattanásokat, sziszegéseket és néha a döbbenet néma hangját lehetett hallani egy-egy dobás után, miközben a Nap egyre magasabbra kúszott az égen és kialakult a főtábla és a vigaszág szereplőinek listája. Eljött a csatáknak az a része, amikor már csak a győzelemmel lehet tovább menni, nem számolgathatsz pontokkal, mint a csoportban, csökken a hibázás lehetősége, az adrenalin magasabbra emelkedik, a füledben áramló vér harci indulót lüktet, koncentrálsz és hajítasz, mert tudod, hogy a győztes mindent visz :

Majd örömmel kiáltsz fel vagy egy kicsit szomorkás hangulatban várod, hogy talán a vigaszágon újra versenybe kerülsz, de legalábbis a helyosztókon előrébb végzel a következő ütközetek során.
Persze azért ebben van némi túlzás, hiszen a legtöbben "csak" játszani jöttünk és jól érzeni magunkat!
Ahogy haladunk előre az időben  úgy kezd egyre inkább kirajzolódni, hogy ki mire számíthat még a nap folyamán.  Aztán eljutunk a döntőbe jutáshoz és a négyben már csak a WeKing, a King Hunters, a Kubbikusok és Kubb I Knock csapat van, ahol majdnem meglepetés születik, de aztán a több gyakorlás és nagyobb verseny tapasztalat diadalmaskodik és a Weking 2:1-re győz a Kubb I Knock fölött, míg a másik ágon a King Hunters legyőzi 2:0-ra a Kubbikusokat. A bronzért tehát a Kubbikusok és a Kubb I Knock küzd meg, a végső győzelmet jelentő első helyért pedig elindul a vadászat a királyokra vagyis Weking - King Hunters csata következik.
A bronzot bezsebeli a Kubb I Knock csapat, de hogy mi lett a döntőben, ahhoz érdemes megnézni ezt a kisfilmet:

Ahogy a képsorok is bizonyítják nagyszerű volt a hangulat, gyönyörű a környezet, a versenyzők pedig úgy köszöntek el, hogy mindegy mikor lesz a következő ők itt lesznek, mert a Kubb vagy vikingsakk egy szuper játék!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése